Eredetileg a borászatban volt használatos, s évjáratot jelent, a bor régiségét és minőségét mutatta, manapság viszont főként a ’20-as évektől készült ruhák, cipők, táskák, ékszerek és mindenféle kiegészítők megnevezésére használjuk.

De fenébe a meghatározásokkal, úgyis az a fontos, nekünk mit jelent. Lányoknak, nőknek, asszonyoknak, néniknek, akik királylányok vagyunk mind. Mert azok vagyunk, ugye?

Elárulok magamról egy titkot. Vonzanak régi tárgyak, ódon kastélyok, vidám kúriák, egy régi porcelán csésze, egyszervolt fésülködő asztal, vizeskancsó, mosdótál, és a gyönyörű régi ruhák, gyönyörűséges ékszerek. Mert szépek? Igen, azok, de a valódi vonzódás a mögöttes tartalomban van. Mert mitől lesz más egy százhúsz éves kúria mint egy ma épült palota kis falum dombjain? Mitől más egy swarovski ékszer a dédmamánk gyűrűjénél? Attól, hogy a régi tárgyakhoz emlékek fűződnek, érintések, vidám-szomorú történetek – melyek hihetetlen erővel töltik meg az amúgy is gyönyörűséges tárgyakat. S kínálják magukat, hogy kibontsuk, hogy megismerjük, hogy hordjuk – sőt viseljük – hogy tovább éljük a történetüket, átvigyünk valamit a múltukból a jövőnkbe, akár egy anyáról lányára szálló családi gyűrű hagyományával, akár a közös családi birtok hatalmas diófája alatti réges-régi kopott padon ülve, történeteket mesélve.

Sokat utazom a villamoson, Budán, ahol mindig elnézem az idős néniket. Lehet, hogy korosak, de szépek. Lehet, hogy valaha gazdag családba születtek, de az idők során kisnyugdíjassá váltak, s mégis, csinosak, ízlésesen öltözöttek, ápoltak, szép a frizurájuk, kalapka, kesztyű – és az ékszerek. Lopva csodálom az ékszereiket, mert a boltokban olyanokat nem látni. Csupa egyedi, régi, míves darab. Szinte mesélnek. Elábrándozom, mikor-kitől kaphatták, hol viselhették, milyen bálban hódítottak feldíszítve a szépséges ékszerekkel. S néha úgy megkérdezném… Talán majd egyszer. Megkérdezem őket, s elhozom Nektek a történetüket.

Addig is leljétek örömötöket ezekben a csodákban. Az  alábbi honlapokról gyűjtöttem őket, legtöbb megvásárolható, s többet is megtudhatunk róluk.

• www.eclecticala.com
• www.fannysvintagekitchenalia.com
• www.collectics.com

Húzós egy hét volt. Annyi minden történt, még most sem tudja elengedni, kavarognak a fejében a megoldandó problémák, megoldások. Jó, hogy középvezetőnek nevezték ki, de nem gondolta, hogy nehéz lesz a felelősség, hogy nem csak a saját munkáját kell jól végeznie, de figyelnie kell az alá beosztott emberekét is – a lelkivilágukról meg már ne is beszéljünk. Ez a Juli is minek sírta el magát a megbeszélésen? Ki érti? Lehet nem neki való ez a vezetői poszt… Aztán inkább hagyja, hogy a forró víz végig folyjon az arcán, a testén, s elűzzön minden gondolatot, ami a munkával kapcsolatos. Egész magához tér, mire indulnia kell, sőt kicsit izgatott is. Vajon milyen lány ez a Dorka, akit Réka már annyira be akart mutatni neki? Rékával együtt dolgoztak, de a lány egy hónapja otthagyta a céget, de a barátság megmaradt. Egyáltalán szüksége van most egyáltalán bárkire is? Egy kapcsolatra? Nem épp eléggé bonyolult az élete?

Farmer, ing – jó lesz. És pénz – ááá, el fog késni. Útközben megcsörgeti Rékát, várja a kávézóban, siet nagyon, odaérnek a filmre, ne aggódjon.

Körbenéz a kávézóban, s megpillantja Rékát, integet. Egyedül van.

-          Helló Rékám.. kettecskén leszünk?
-          Nem, dehogy, ne aggódj – mondja a lány, s cuppanós puszit nyom Pali arcára.
-          Akkor jó. Milyen napod volt?
-          Remek. Mint mindig. Nézd, ott jön Dóri!

Szőke hullámos fürtök röpdösnek mögötte, semmi smink, de helyes. Igazán helyes. Viszont láthatóan nem örül, hogy Rékát nem találja egyedül. Hát, nem túl jó kezdet.

Belibben Emese. Na neee, gondolja Pali, csak őt ne. Legutóbb is alig tudta lerázni magáról a lányt egy házibulin. Csinos darab, de a tartalom az nulla. Hogy került ide? Kérdően néz Rékára, de ő felhúzza a vállát, és int a fejével – ő ugyan nem tehet róla.

Dóri láthatóan háttérbe húzódik, miközben elindulnak, s Emese meg nem tágít mellőle – muszáj vele beszélgetni. Csak kezdődne már a film, s ne kéne Emese fecsegését hallgatni, aki persze addig helyezkedik, míg Dorka és közé ül le. Elkezdődik a film, de a fáradtság erősebb, a harmadik percben már alszik is.

Legtöbbször – ha saját lakással, vagy házzal nem is (pedig de szép is lenne ) – de a közös lakhelyen saját felszereléssel bírnak a fent felsoroltakból, vagy ha hiányzik is valami, szeretik maguk kiválasztani. Így aztán sokszor előfordul, hogy a meghívóban finoman kifejezésre juttatik, hogy jobban örülnének némi anyagi támogatásnak, mint a 3. kávéskészletnek, vagy mikrónak. Azt gondolom nincsen ezzel már manapság semmi gond. Mindenki előtt világos, fejtörés megoldva.

Igen ám, de vannak kreatív vendégek, akik szeretnék kiélni az ajándékozásban is fantáziájukat, nem utolsó sorban azért, hogy emlékezetessé tegyék a pénzes ajándékozás amúgy jellegtelen voltát.

Milyen kísérője is lehet a borítéknak?

Lehet kedves: egy kézzel írott lap, szép idézettel. Feleleveníthetünk egy kedves-vicces közös sztorit, tehetünk mellé fényképet. Csinálhatunk – vagy kézügyesség híján csináltathatunk mézeskalács szívecskét, figurát kedves felirattal. (www.babosdorka.hu)

Lehet a kísérő ajándék vicces, pikáns (love zseton, 18 karikás activity), ha a pár érti a viccet és a célzást persze. Sértődést okozni nem a legmegfelelőbb alkalom.)

Ajándékozhatunk élményt a boríték mellé, legyen ez egy vacsora vagy mozi meghívás, vagy valami különlegesebb dolog (ejtőernyős ugrás, tesztvezetés – a sor kifogyhatatlan, de ötletet vehetünk innét: www.meglepkek.hu).

Ha valami tényleg igazán különlegeset és egyedit szeretnénk, akkor elkészíttethetjük például az ifjú pár családfáját. Ajánlom figyelmetekbe Mazuch László grafikus egyedi és igényes, kézzel rajzolt munkáit: www.csaladfarajz.hu.  Igazán szép és értékes dolog egy kézzel megrajzolt családfa, ahol láthatjuk, hogy „az őssejtig vagyok minden ős”  – József Attila szavaival élve. Emlékekből előkerült rokonok, megható-vidám történetek, megsárgult fényképek, teázós beszélgetések születhetnek egy ilyen családfa ajándék kapcsán. Emlékezés. Együttlét. Hangulatok. MI kell még?

Ugyanígy egyedi és megható ajándék lehet, ha az esküvő valami szép helyen tartatott – kastély, kúria, villa – s ezt a helyszínt festi meg nekünk a művész. Más, mint egy fotó, története van.  Ahányszor ránéz a pár, emlékek tódulnak fel bennük. (www.terpentin.hu)

Bármit is ajándékozunk, a lényeg, hogy tiszta szívből jöjjön, emlékezetes legyen a pár számára, örömmel töltsön el ajándékozót és ajándékozottat egyaránt.

Mikor megkértem Nóri kezét, egyből ábrándozni kezdett egy gyönyörű esküvőről. Persze én is nagyon szerettem volna, hogy minden olyan legyen, amilyet szeretne, ugyanakkor féltem az anyagiaktól – nem volt sok félretett pénzünk – ,  és féltem az esküvőszervezéstől is.

Félelmeim egyre csak nőttek, ahogy egyre inkább beszippantott minket az esküvőszervezés útvesztője. Kedvesem úgy kezdte ugyanis, hogy kitűzött egy májusi dátumot, mert régi vágya volt a májusi virágbaborulásban férjhez menni.  Be is jelentkeztünk a helyi anyakönyvvezetőhöz, lefixáltuk a dátumot – remek! – már csak helyszín kell. Meg egy vőfély. Meg zenekar. Vagy DJ? És persze torta. Hatemeletes.  Ja, és csokor. Felírni is sok volt – mert nekikészültünk – mindent felírtunk szépen.

Elkezdtük járni a helyszíneket, kevéske szabadidőnkben a netet bújtuk, és jöttek a csalódások, majd az idegeskedés. A helyszín vagy foglalt volt, vagy kicsit sem hasonlított a honlapon szereplő képekre. Lassan másról sem szólak az esték, mint arról, hogy milyen helyszínt nézzünk még meg, s mikor, mert én teli voltam céges tárgyalásokkal, Nóri meg egyedül nem akart menni. Lassan úgy éreztem, a meg sem köttetett házasságom forog kockán, mikor végre találtunk egy kedves éttermet. Nem volt olyan elegáns, mint szerettük volna, de sebaj, majd kidíszítjük. Fellélegeztünk. Mostmár igazán csak pár dolog van vissza!

Tévedtünk. Hihetetlen mennyiségű szervezni való zúdult ránk, én szinte már kezdtem utálni az egészet, s bíztattam Nórit, keljünk egybe két tanúval, s a lényeg meglesz. Ő meg sírva fakadt. Megsajnáltam, folytattuk.
Találtam egy jó kis zenekart, a barátom haverja egyszer már hallotta őket játszani valahol. Jó lesz. Nóri talált egy nénit, aki megköti a csokrát, a többi díszítést majd megoldjuk. A videóst kihúztuk, a fotós ajánlatokban meg elvesztünk.  Mert mi az a TTD, kell-e nekünk, és melyek az újabb technikák, és miért is kell asszisztens egy fotózáshoz? Végül találomra ráböktem egyre – hiszen fotózni úgyis mindenki tud, nem? (Azóta tudom, hogy nem.)

Mikor aztán kiderült, hogy kell egy ceremóniamester is, Nóri galambokat akar röptetni, és műsort a szertartásra, és valójában nem is a hivatalban szeretné, mert nem fér be a násznép, akkor úgy döntöttem, hogy keresek egy esküvőszervezőt, vagy én ezt nem csinálom tovább.

Nemsokára folytatjuk, s kiderül lett-e esküvő végül.

Alapvetően az esküvők napja a szombat, ezzel mindenki egyetért. Viszont manapság nem kis teret hódítanak a pénteki vagy éppen vasárnapi, esetleg hétköznap tartott esküvők. Ennek mindenféle oka lehet, esküvőszervező szemmel lássuk mi szól ellene és mellette.

A pénteken kívüli hétköznapokat inkább csak azok választják, akik valóban nem csinálnak nagy ügyet a házasodásból. Két tanú, esetleg szülők, egy két barát, a ceremónia után egy finom vacsi – ennyi. A pénteki napon tartott esküvőknek sokszor anyagi okai is vannak. Pénteken a helyszínek kedvezményesebb áron értékesítik szolgáltatásaikat, ami egy nagyobb létszámú esküvőnél komoly összegeket is jelenthet.
A péntek a napja továbbá a későn ébredőknek is, hiszen ha most állunk neki helyszíneket keresni, akkor azzal kell szembesüljünk, hogy a felkapottabb helyek szombatjai szinte 90%-ban el is keltek. Tehát marad a péntek.  Sokan azt gondolják, kényelmetlenséget okoznak ezzel a családnak, barátoknak, hiszen aznap minimum fél nap munkakieséssel kell számolniuk, de lehet, hogy egy egész szabadnapot is ki kell venniük egy távoli esküvő miatt. Hogy egy kedves rokonom szavaival éljek: „Esküvőre akkor kell menni, amikor van.” És valóban. Egy nap szabadság nem a világ, és akár jól is jöhet, hogy a hétvégénk érintetlen marad, többet tudunk pihenni. Ha szép vidéki helyszínre megyünk, vagy épp vidékről a rég látott fővárosba látogatunk, össze is köthetjük a vígasságot egy kis családi kiruccanással, akár hosszú-hétvégézéssel is.

Előnyök az esküvőszervezés szempontjából

Ha belegondolunk, egészen sok előnye van ennek, hiszen pl. az útiköltséget már meg is spóroltuk magunknak –hiszen amúgy is utaztunk volna. Sokszor az esküvő helyszínén kapunk szállást az ifjú pártól, ha még maradnánk egy-két napot, a szálloda vagy panzió biztosan örömmel veszi ezt. Azért ha tudunk, szóljunk erről előre.
Így ha pénteken jó időben felpakoljuk a családot, már jóval az esküvő kezdete előtt elfoglalhatjuk a szállásunkat, kényelmesen kipakolhatunk, átvehetjük a hely hangulatát, lesz időnk lezuhanyozni, nyugodtan öltözködni, enni-inni, körülnézni, s nem úgy fogunk beesni a szertartásra egy 2-3 órás autóútról. Az vigasság végén sem kell autóba szállnunk, s hulla fáradtan, nyűgös gyerekekkel hazavezetni, hanem másnap nyugodtan alhatunk sokáig, s terített asztal vár minket.
Szép számmal vannak olyan esküvők, ahol a párok már eleve két naposra tervezik az együttlétet, s másnap a ráérőkkel lazulós napot tartanak. Beszélgetnek, kirándulnak, örülnek egymásnak, s a jól sikerült esküvői bulinak. A rohanó világban olyan kevés az alkalom az igazi találkozásra, az elmélyült beszélgetésre, arra, hogy a tágabb család is együtt legyen! Használjuk ki a kínálkozó lehetőséget, szánjuk rá – egymásra – az időnket, nem fogjuk megbánni, kipihenten, feltöltődve, új élményekkel érünk haza, s vágunk neki az újabb munkás hétnek.

Nem hiába bátraké a szerencse, mondották volt bölcs őseink, mert igaz, hogy hipergyorsasággal kell cselekedni és dönteni, de mindennek igencsak sok jó oldala is van. Először is a párok nem érnek rá elveszni a szervezések mindenféle útvesztőiben, nem teketóriáznak sokat, gyors és határozott, nem túlgondolt és túlvariált döntéseket hoznak. Míg az augusztusra gyúró pár azt veszi észre, hogy a legjobb helyek elkeltek, addig a tavaszra tervező párocskánk vígan lubickol a szabad helyszínek tömkelegében. Nyáron a szép magas árak a hőmérséklettel együtt valahogy még magasabbra kúsznak… tavaszunk itt is találékony párunknak kedvez, és pénztárcájuknak is egyben. A szolgáltatók bemelegítésül, s megörülvén a váratlan munkának és a kedves-határozott párnak, inkább hagyják magukat meggyőzni egy szelíd alkuban, mintsem lemaradjanak az eseményről. Végezetül, de nem utolsó sorban, előrelátó párunk már a hasát sütteti a jó kis előszezoni nappal a tengerparton, élvezi a nászút minden örömét, kipihenten-vidáman indul neki a forró nyárnak, míg nyárra tervező párjaink a melegtől meg-megroskadva bonyolódnak az újabb és újabb szervezési problémákba. Még szerencse, hogy a segítségükre siet az esküvőszervező…

Sokkal jobb megoldás, ha jó időben nekilátunk a helyszínek megkeresésének, s ha már megtaláltuk álmaink helyszínét, akkor keressük meg az illetékes anyakönyvvezetőt, s egyezkedünk vele a részletekről. Ha valami miatt nem tud kijönni, akkor még mindig van alkalmunk 2 tanúval megesküdni, s a nagy napra szertartásvezető segítségét kérni.

Minél később állunk neki a szervezésnek, annál hangsúlyosabban jelentkezik e probléma, de használjuk ki, hogy esküvőszervezőnk ebben is gyorsan és profin tud segítséget nyújtani.

Ha a régi korok hagyományira tekintünk vissza, akkor nyilvánvalóvá válik, mennyivel több szerepe volt a férfiaknak. Kezdjük csak a lánykéréssel. Régen elképzelhetetlen volt, hogy a házasodni kívánó fiú ne a kiszemelt leány apjától kérje meg a lány kezét. Szigorú szabályok szerint zajlottak a lánykérés és az esküvői készülődés történései. Magyarországon – mint patriarchális társadalomban, az apák döntöttek a lányuk kiházasításáról, a kérőket ők fogadták vagy utasították el. Nagy szerencse volt, ha a leánynak nem volt ellenére a kérő, s boldogan készült ő is a frigyre. Az apák, de még a fiútestvérek is sokkal több kiváltsággal rendelkeztek, mint a család női tagjai. Napjainkban ez már egészen másként megy. A lánykérés szép hagyománya szerencsére még nem kopott ki, s vannak bőven találékony és figyelmes fiúk, akik romantikus, vicces vagy éppen meglepő módon kérik meg párjuk kezét. Magától tőle. Elvétve találni olyan ifjút, aki kedvese édesapját is beavatja szándékába, legtöbbször a szűkebb és tágabb család a lánykérés megtörténtéről értesül csak. Ha a nők oldaláról szemléljük a dolgokat, akkor ez mindenképpen előrelépésnek tekinthető, hiszen döntési helyzetbe kerültünk. Tudjuk, hogy távoli tájak más országaiban ez nem így van. Érdekes volna felmérést készíteni arról, hogy mely házasságok bizonyultak tartósabbnak, a szabad választáson alapulók, vagy a szülők által elrendezettek. Kíváncsi vagyok, kedves Olvasóink hogyan vélekednek erről?

Az igazi régi, falusi esküvők fontos szereplői voltak a násznagy és a vőfély. Szintén férfi nem képviselőiből kerültek ki, s ott egy egész közösség fektetett hatalmas energiákat a szinte egész falut befogadó esküvők és lakodalmak megrendezésébe. Manapság a szervezés és sokszor az anyagiak előteremtése is az ifjú párra hárul, nem kis feladat elé téve ki magukat. S ha csak a párt szemléljük, a legtöbb esetben a menyasszonyok elképzelései és szervezése nyomán szövődnek egymásba az esküvői előkészületek és elképzelések megvalósítása. Sok esetben a férfiak periférián érezhetik magukat, mintha kicsit kiszorulnának abból, ami valójában róluk legalább annyira szól, mint választottjukról. Persze szép számmal fordul elő az is, hogy a férfiak munkára hivatkozva, vagy arra, hogy kedvesük úgyis jobban ért ezekhez a szervezkedős dolgokhoz, a munka oroszlán részét kedvesükre hárítják.

Nézzük csak miben használhatnánk ki jobban az előkészületek során párunk másfajta képességeit?

A férfiak jól átlátják a dolgokat, nem vesznek el a részletekben, míg a nők hajlamosak erre. Mindent gyorsan és egyszerűen szeretnének megoldani, nem bonyolítják túl a dolgokat. Ez a letisztult látásmód nagyon jól jöhet, mikor a menyasszony végképp elakad a saját maga által kreált előkészületek útvesztőiben. Hagyjuk, hogy rálátásuk, véleményük legyen a terveink egészéről  – jól fogunk járni vele.

A férfiak kevésbé úsznak el a pénzügyi tervezés megvalósításával, mert nem fogja meglágyítani a szívüket még egy tündérien cukika édi-bédi strasszos kitűző, és a harmincharmadik gyöngyökkel díszített új virágdísz, továbbá nem érzik úgy, hogy abból a csokis tortából a többi huszonöt mellé még mindenképpen rendelni kéne. Nem árt meghallgatni és fontolóra venni, ha óvatosan jelzi, az apró kis változtatásaink és beszerzéseink kezdik meghaladni a betervezett költségek legfelső határát is.

Rájuk bízhatjuk az esküvői autó kiválasztását, élvezni fogják, és elégedettek lesznek a végeredménnyel.

Megbízható választ adnak majd a: Milyen rövidet inna inkább a baráti társaság? kérdésre is.

Jó érzékkel fognak tárgyalni a fotós és videós szolgáltatókkal, lévén technikai oldalról vizsgálják majd őket.

Szóval a saját jól felfogott érdekünkben ne hagyjuk ki őket a szervezésből, az ellenőrzésből sem. Minél inkább közös ügylet egy esküvő és minél inkább fontosnak érzik magukat, s megtalálják saját szerepeiket a folyamatban, annál inkább kaphatóak lesznek majd az olyan dolgokra, ami inkább nekünk volna fontos: esküvői nyitótánc koreográfia betanulása vagy éppen a mézeskalács köszönetajándék szívecskék sütése és díszítgetése, nyolcadik kör a városban a tökéletes esküvői cipő kiválasztására.

Végül mindezzel mi nők a saját malmunkra hajtjuk a vizet, miközben ők észre sem veszik. Hiszen ez a lényeg, nem igaz?

Itt olvashatjuk időről időre Dorka és Pali történetét közös életük kezdetéről, s majd a végére kiderül lesz-e happy end, holtomiglan-holtodiglan, vagy elvesznek az élet és a párkapcsolat útvesztőiben.

Dorka – a megismerkedésről

Éppen a villamoson ültem, amikor megszólalt a telefon. Utálok a villamoson telefonálni. Milyen már, amikor más végighallgatja, hogy mit hozzál kislányom hazafelé a közértből, vagy szemlesütve próbálod csitítgatni a szerelmi bánattól visító barátnőd, netán a főnököd kedves intrikáin mosolyog a fél utasközönség. Na nem. Én ugyan fel nem veszem.  Azért rásandítok a kijelzőre, miközben kinyomom a hívást. Réka az, a barátnőm. A legjobb. Lehet mégis fel kellett volna venni? Mindegy, majd visszahívom. Otthon viszont vár az ebédkészítés, ma én vagyok a soros, közben meg anyuval elbeszélgetünk, el is felejtem Rékát, csak az SMS-ét olvasom később: Visszahívhatnál egyszer. Este mozi. 7-kor legyél a szokott helyen. És csinosban. Meglepetéééééééééééés!

Nincs kedvem, fáradt vagyok, hosszú volt a hét. Szeretem Rékát, de ma arra vágytam, hogy végre elnyúljak egy jó könyvvel, és hagyjon mindenki békén. Nem akarom megsérteni, 6 után magamra kapok egy farmert meg egy trikót, egy pillantás a tükörbe, háááát, lehet, hogy hajat kellett volna mosni. 7 után kicsivel esem be a kávézóba, látom Réka már megint valami pasival beszélget. Hihetetlen. Bárki a lábai elé omlik fél pillanat alatt. Hogy nekem miért nincs ilyen szerencsém? Intek neki, hogy itt vagyok, jöjjön, ne most ismerkedjen, de csak veszettül kalimpál, hogy menjek oda.

- Sziasztok! Megyünk Réka? – kérdezem, s a fiúra pillantok.
- Aham, persze. Várj bemutatlak. Dorka ez itt Pali.
- Helló. Örülök… Indulhatnánk Réka, el fogunk késni.
- Öööö, még várjuk Emesét. Mindjárt itt lesz. Iszol valamit?
- Emesét? Ja, nem nem köszi, nem kérek semmit.

Na mégcsak Emese hiányzott. Cuki egy lány, de mellette szóhoz jutni? Lehetetlen. Nyugalomra vágyom, nem ismeretlen srácra, s legfőképpen nem Emesére. S különben is mit keres itt ez a fiú? Éppen megkérdezném, amikor belibben Emese. Szinte elsodor mindent és mindenkit, és csacsog és már most elegem van, de legalább elindulunk az egy emelettel feljebb lévő moziba. Meg sem szólalok, felesleges próbálkozás lenne. De legalább szemlélődöm. Helyes ez a fiú. Barna, göndör haj, meleg szemek. Látszólag Emesére figyel de látszik, hogy unja. Vajon Rékához tartozik? Miért nem tudok róla? Hogy került most ide? Emese miatt hívta Réka? Megannyi kérdés van a fejemben. Ááá, fáradt vagyok, jó, hogy kezdődik a film.

Folyt. köv.

Nem kis dilemma elé kerül az a pár, aki nem elkötelezett híve egyik vallási felekezetnek sem. Lássuk csak, milyen variációk milyen indíttatásból jöhetnek szóba:

A polgári szertartás, ugye nem kérdés. Kell. Hiszen Magyarország törvényei szerint csak így köthetünk hivatalos házasságot. (Arra majd máskor térünk ki, hogy ez milyen szabályok szerint történhet, s ki kivel köthet és mit. ) A cél, amiért megköttetődik is igen szerteágazó, a kevésbé romantikus hitelfelvételen át a praktikusságig – mert így nem kell apasági nyilatkozat szüléskor, egészen a jó esetben szerelmen-szereteten alapuló elköteleződésig terjed. No és persze közös akaratból. Vagy mégsem? Lehet túl nagy már a családi nyomás? Vagy csak a menyasszony enyhe ráhatása a vőlegényre? No mindegy, lépjünk ezen túl, a lényeg, hogy kell egy polgári szertartás. Ha csak az van, akkor ez a fő attrakció, ide hívjuk a kedves egybegyűlteket, s nagy valószínűséggel egy szép szombati, esetleg pénteki napot választunk erre. No igen, de mi van akkor, ha ez a menyasszonyt, vagy épp a vőlegényt, netán az örömszülők valamelyikét nem elégíti ki, esetleg a nagybácsi fog ferdén nézni ránk… sosem lehet tudni kinek miben kell megfelelni alapon beiktatunk egy egyházi szertartást is. Kire hallgassunk? Kinek feleljünk meg? Mi van, ha anyukánknak ez volt az álma, hogy lássa ahogy végigvonulunk a templomi sorok között?

Egyszerű a kérdés, ha a pár valamely felekezet lelkes tagja, hiszen akkor valóban tiszta szívvel járulhatnak Isten szent színe elé, s a szertartás nem csak egy megható történet lesz, hanem valóban nagyon fontos és életre szóló fogadalom. Ilyenkor nem kérdés, kire hallgassunk. Valószínűleg a nagy nap előtt már túl lesznek a kötelező polgári esketésen, s csak a templomba (vagy máshová kihelyezett egyházi szertartásra) hívják meg a kedves násznépet.

Mi történik, ha a pár egyik tagja hívő csak? Valószínűleg egyetértésre jutnak, és sor kerül az egyházi szertartásra, s lehet a másik felet is megérinti és másként gondolkodik kedvese hitéről eztán.

De szabad-e pusztán mások elvárásainak megfelelve, belső lelki indíttatás nélkül belevágni egy keresztény ceremóniába? Azért mert szép? Mert mások úgy szeretnék?

Nem én fogok ebben igazságot tenni, de kíváncsian várom a kedves olvasók véleményét erről, lássuk, ki mint gondolkodik, kinek milyen változásokat hozott az életébe egy olyan szertartás, amit valójában nem is akartak? Vagy éppen hogyan erősítette meg hitükben azokat, akik amúgy is vallásosak voltak? Ki hogyan készül erre lelkileg, ha előtte áll, s mit mond az, aki már túl van rajta? Merünk-e erről értekezni?