Esküvői dilemmáink 1.

Esküvői dilemmák 1. - Igent mondunk! Esküvőszervező IrodaPolgári, egyházi vagy mindkettő? Szertartások útvesztőiben…

Nem kis dilemma elé kerül az a pár, aki nem elkötelezett híve egyik vallási felekezetnek sem. Lássuk csak, milyen variációk milyen indíttatásból jöhetnek szóba:

A polgári szertartás, ugye nem kérdés. Kell. Hiszen Magyarország törvényei szerint csak így köthetünk hivatalos házasságot. (Arra majd máskor térünk ki, hogy ez milyen szabályok szerint történhet, s ki kivel köthet és mit. :-)) A cél, amiért megköttetődik is igen szerteágazó, a kevésbé romantikus hitelfelvételen át a praktikusságig – mert így nem kell apasági nyilatkozat szüléskor, egészen a jó esetben szerelmen-szereteten alapuló elköteleződésig terjed. No és persze közös akaratból. Vagy mégsem? :-) Lehet túl nagy már a családi nyomás? Vagy csak a menyasszony enyhe ráhatása a vőlegényre? No mindegy, lépjünk ezen túl, a lényeg, hogy kell egy polgári szertartás. Ha csak az van, akkor ez a fő attrakció, ide hívjuk a kedves egybegyűlteket, s nagy valószínűséggel egy szép szombati, esetleg pénteki napot választunk erre. No igen, de mi van akkor, ha ez a menyasszonyt, vagy épp a vőlegényt, netán az örömszülők valamelyikét nem elégíti ki, esetleg a nagybácsi fog ferdén nézni ránk… sosem lehet tudni kinek miben kell megfelelni alapon beiktatunk egy egyházi szertartást is. Kire hallgassunk? Kinek feleljünk meg? Mi van, ha anyukánknak ez volt az álma, hogy lássa ahogy végigvonulunk a templomi sorok között?

Egyszerű a kérdés, ha a pár valamely felekezet lelkes tagja, hiszen akkor valóban tiszta szívvel járulhatnak Isten szent színe elé, s a szertartás nem csak egy megható történet lesz, hanem valóban nagyon fontos és életre szóló fogadalom. Ilyenkor nem kérdés, kire hallgassunk. Valószínűleg a nagy nap előtt már túl lesznek a kötelező polgári esketésen, s csak a templomba (vagy máshová kihelyezett egyházi szertartásra) hívják meg a kedves násznépet.

Mi történik, ha a pár egyik tagja hívő csak? Valószínűleg egyetértésre jutnak, és sor kerül az egyházi szertartásra, s lehet a másik felet is megérinti és másként gondolkodik kedvese hitéről eztán.

De szabad-e pusztán mások elvárásainak megfelelve, belső lelki indíttatás nélkül belevágni egy keresztény ceremóniába? Azért mert szép? Mert mások úgy szeretnék?

Nem én fogok ebben igazságot tenni, de kíváncsian várom a kedves olvasók véleményét erről, lássuk, ki mint gondolkodik, kinek milyen változásokat hozott az életébe egy olyan szertartás, amit valójában nem is akartak? Vagy éppen hogyan erősítette meg hitükben azokat, akik amúgy is vallásosak voltak? Ki hogyan készül erre lelkileg, ha előtte áll, s mit mond az, aki már túl van rajta? Merünk-e erről értekezni?



Szólj hozzá!

A következő XHTML jelölőelemeket is használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>